2011. november 17., csütörtök

Köröm-öröm

Sziasztok!

Bevallom, mostanában elég nagyot bűnöztem... 7 darab díszítőlakkot is vettem, de természetesen nem egyszerre. Ugyanis először csak 2 jött velem, gondoltam itt megállok, elég nekem ennyi is. Aztán kíváncsiságból benéztem egy másik Rossmannba is, ahol olyan árnyalatok is voltak, amilyenek a másik üzletben nem, tehát 2 db itt is csatlakozott hozzám. Végül pedig visszamentem még a maradék háromért, hogy teljes legyen a kollekció és együtt lehessen a kis körömlakkdíszítő család :D Viszont most már úgy érzem, hogy bőven el vagyok látva díszítőlakkokkal és mivel darabja csak 104 Ft volt, ki ne tette volna ugyanezt a helyemben? :D Az első kettő ezüstről pedig nehogy azt higgyétek, hogy ugyanaz, látni fogjátok a különbséget.. :)

 1. Ezüst | 2. Ezüst csillámos | 3. Rózsaszín csillámos | 4. Mélybordó | 5. Piros csillámos | 6. Arany csillámos | 7. Fekete

 Itt jobban látszik a mélybordó színe és a csillogás :)

Hát igen, sajnos a fekete egy nagy paca lett, mert nem figyeltem és egy nagy kövér körömlakkcsepp már a papíron landolt, mire észrevettem. De nem akartam kijavítani, így legalább láthatjátok, hogy én is emberből vagyok :D A rózsaszínt már élesben is használtam, szuperkönnyű volt vele dolgozni és 4 napig simán bírta, pedig nem kíméltem a körmeim végét sem. Nagyon nagyon örülök minden egyes díszítőlakknak, karácsonyra a piros csillogós, szilveszterre pedig az arany csillogós tökéletes lesz! Ti is egyetértetek velem? :)

16 megjegyzés:

  1. Naná, hogy egyetértünk! :D Én sajna csak ezüst csillogósra és a bordóra tudtam lecsapni. :(

    VálaszTörlés
  2. ó, nagyon csinos kis zsákmány. 104ft-ért vétek lett volna otthagyni a kis drágákat! :D

    VálaszTörlés
  3. Jó vásárt csináltál, ennyiért abszolút megérte :)

    VálaszTörlés
  4. WOW! nagyon szépek főleg az első ezüst és a bordó..:D amúgy voltál nagyába csizmikét nézni? :D sikerült valami akciósat kifognod neked is? :) egyébként melyik rossmannba vetted őket? :D

    VálaszTörlés
  5. 104 Ft??? ez nagyon jó ár. mostanában ennyi?

    VálaszTörlés
  6. 104 ft? Komoly? ennyiért indokolt, hogy miért vettél ennyit:) Nekem a sima szürke a kedvencem francia manikűr kombóval*.*

    VálaszTörlés
  7. Ugye milyen jók ezek a lovely díszítő lakkok? Nekem ezekből megvan a az ezüst csillámos, piros csillámos, arany csillámos és a fekete :)

    VálaszTörlés
  8. Nikó: Nagyáruházra most a héten nem jutott idő (pedig 2 hete is voltam,de akkor nem voltak olyan csizmik amik megfogtak volna). Egész pontosan 3 Rossmannból szereztem be őket :D 1) Centrumnál 2) Kárász utcán levő Rossmannban 3) kiskunfélegyházi Rossmannban :)

    és igen,még most is akciós Csipkelány, remélem még sikerül lecsapnod 1-2 darabra! :)

    2 hete amúgy még 289 Ft volt,és már az is egy akciós ár volt, úgyhogy ez hiper-szuper-akcióként könyvelhető el :D

    Zóra: igen,nagyon nagyon jók,örültem nekik,mint egy 5éves :D

    VálaszTörlés
  9. Ennyi pénzért botorság lett volna otthagyni! ;)

    VálaszTörlés
  10. én se hagytam volna ott őket ennyi pénzért :D

    VálaszTörlés
  11. nagyon szépek a csillámosakat én is nagyon szeretem olyan rózsaszín nekem is van meg egy lila csillámos is van, de régen nagyon sok volt szóval a kollekciód isteni:) és bűnözni igen is kell:)

    VálaszTörlés
  12. 104 ft-ért teljesen megérte, nagyon szépek! :) A tieid közül az 1. ezüst nekem is megvan + még egy fehér is, de az arany és a piros is nagyon tetszik még. Nagyon szeretem, szerintem te is fogod! :)

    VálaszTörlés
  13. A rózsaszín nagyon tetszik. Ezzel a poszttal fény is derült a kis rejtélyemre, hogy a Lovely pulton mi került 104Ft-ba. Sajna amikor ott jártam 1db nem volt már.

    VálaszTörlés
  14. Nekem a piros van meg ezekből, nagyon megszerettem én is, nagyon karácsonyi feeling :D

    VálaszTörlés