2012. július 13., péntek

Minden út Rómába vezet...

...avagy minden jó, ha a vége jó!

Talán emlékeztek még páran arra a februári posztra, ahol részletesen leírtam, hogyan is érintette a JOY magazin által nyert hosszúhétvégés milánói utat a Malév csődje. Azóta folyamatos kapcsolatban voltam az utazást szervező OTP Travel egyik munkatársával, aki ahogy csak tudott, segített. Az ő közbenjárásának köszönhetően a februárban meghiúsult milánói út helyett egy júliusi rómaival gazdagodtunk. Annyira boldog voltam, mert pont a vizsgaidőszak utáni hétre lett lefoglalva a szállás és hát nyáron Rómába menni...felér egy nyaralással! :)

Mivel még sem a barátom, sem pedig én nem utaztunk repülővel, így nagy izgalomban telt július 6-a, ugyanis aznap este ment a gépünk Rómába. Persze nem is mi lennénk, ha nem az első utunkon késett volna a gépünk 3/4 órát és ebből kifolyólag a foglalt is buszt is lekéstük :D Szerencsére a következő buszra ugyanúgy felszállhattunk, így éjfélre (! :D ) már a szálláson is voltunk - a  hotel csak 200 méterre volt a végállomástól,  így mondhatni "hamar" oda is értünk. A bejelentkezés után szinte egyből mentünk is aludni, mert csak a szombati és a vasárnapi nap volt teljes egészében a miénk, így ki akartuk használni az ott töltött időt. Mindhárom nap elég hamar keltünk, hogy a városnézést még kellemes időben kezdhessük a reggeli után, így 8 óra körül már Róma utcáit róttuk. 2 nap nagyon sok mindenre elég lehet, ha az ember jól felkészült ( éljen a cicás noteszem, amibe felírogattam a megnézendő dolgokat :D ) és van egy térképet kezelő párja ;)

A legfőbb nevezetességek persze nem maradhattak ki, de meg lettek örökítve olyan dolgok is, amik nem szerepelnek az útikönyvekben. Fáradtan, de nagyon boldogan indultunk ki július 9-én, hétfő délben a repülőtérre, mert amit csak lehetett, még aznap délelőtt is megnéztünk a környéken. Így utólag visszanézve szinte hihetetlen is, hogy mennyi minden belefért ebbe a szűk két és fél napba, de akárhová mentünk, mindenhol megragadott valami. Rómában annyi látnivaló van, hogy 2-3 hét sem lenne egyáltalán sok idő ezeket felfedezni, én most egy kis szeletét mutatnám be annak, amit most láttunk. A továbbra kattintva képáradat következik és köszönöm, hogy szurkoltatok, hogy jól végződjön ez a nyereményutas kaland! :)




A Santa Maria Maggiore volt a hotelhez legközelebb, ez a több mint 1500 éves templom lett a tájékozódási pontunk.
 Róma telis-tele van kutakkal, amikből iható, hűs víz folyik - a képen az egyik kedvencemet láthatjátok :)
 Szombaton a Santa Maria Maggiore után a Colosseum irányába vezetett az utunk. Reggel még poénnak tűnt összeöltözni, de így képen picit viccesnek ( és cikinek :D ) érzem a nagy összhangot :P
 Így nézett ki a kombinált jegy a Colosseum-Forum Romanum-Palatino triumvirátusba, és amint láthatjátok, a Glitter Gal lakkját választottam útitársamul.
 Bent is meg lettünk örökítve :)
 Aztán a Trastevere hangulatos utcácskáira sétáltunk át ( röpke 4-5 km ), ahol előbújt a vicces énem :D
 Róma parkjai kicsit mások, nagyon érvényesül a mediterrán hatás.
 Aztán megint vicceskedtünk picit, útban a Trevi kút felé este :D
 Ahol igazán sokan voltak, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy közelebb menjünk és érmét dobjunk a kútba ;)
 Másnap találkoztam egy bolttal, ami a nevemet viseli ( ajaj, lebuktam a vezetéknevem első betűjét illetően ), úgyhogy kijelenthetjük : sztár vagyok! :D
 A Piezza Venezián álló II. Viktor Emánuel emlékmű igazán impozáns látványt nyújt, hatalmas!
 Nórika legnagyobb örömére 2 (!!!) KIKO üzletbe is ellátogathatott, nekem van a legaranyosabb barátom a világon :))
 Háttérben az Angyalok hídja.
 És az Angyalvár, Hadrianus császár síremléke szemből. Szintén lenyűgöző!
 Természetesen a Vatikánba is ellátogattunk, a Szent Péter téren csináltam egy panorámafotót is, katt rá és nagyobb méretben is megtekinthetitek!
 A Vatikán után a Borgia parkon keresztül indultunk haza, ami a Borgia Villát veszi körbe, hát tudtak élni ezek a Borgiák, az biztos :D
 A Termini vonatállomáson egy édes Nivea bázis volt, nagyon tetszett, úgyhogy meg kellett örökíteni :D
Két órás pihenés után újra felkeredtünk délután és a San Pietro in Vincoli templomban megcsodáltuk többek között Michelangelo világhírű Mózes szobrát (plusz kaptam egy cuki köpenyt, hogy illő legyen az öltözetem).
 A nap lezárásaként a Forum Romanumba is elnéztünk, ahol nagyon szép virágokat...
 ...és még annál is régibb ókori épületmaradványokat, szobrokat láttunk.
A Forum Romanum területén tekinthető meg a Vesta templom maradványa, ahol a szent tüzet őrizték a papnők (háttérben).
 Mindenfelé narancsfák találhatók, kb. mint nálunk a meggyfák az utcán, így egy jól beállított képpel olyan hatást lehet elérni, mintha épp narancsot szüretelnénk :D
A Colosseum-Forum Romanum közötti részen gyakran botolhatunk esküvői fotózásba, népszerű helyszín lévén én is kattintottam egyet-kettőt ;)
 Hétfő reggel pedig búcsúzóul lőttem pár képet a hotel ablakából. Látható hogy a szemben levő sarok utáni épületnél egy nagy fehér templom áll, így a reggeli ébresztővel sose volt bajunk :D
 Ennek a templomnak a tetején pedig egy nagy arany Jézus szobor volt, amit ha megláttunk 1 km-ről, már tudtuk hogy közel a szállás, így ő volt az "aranyember" aki az utat mutatta nekünk :)
Fél 4-kor pedig szépen lassan csordogáltunk is a repülőgép belsejébe, ezzel a képpel zártuk a római vakációnkat. Ilyen volt Róma á la Nóra :)

32 megjegyzés:

  1. Jaj de irigyellek :) Igaz, három éve én is voltam Rómában, de úgy visszamennék! Kár, hogy csak két napotok volt, az valóban kevés, de jól kihasználtátok! Jövő héten Milánóba megyek, szóval így egy kicsit lenyelhetem az irigységem :)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos! :)) Nagyon szerencsések voltatok ^^

    VálaszTörlés
  3. Áááá nagyon cukik vagytok a barátoddal, és nagyon jól áll a kék szín. Nagyon szép helyen voltatok és szerinte ezzel az úttal sokkal jobban jártatok :)

    VálaszTörlés
  4. Rómaaaaa, nagyon jó lehetett, irigykedek, de örülök is, hogy odavetett benneteket a sors :D

    VálaszTörlés
  5. Wááá, de irigyellek :-) Örülök, hogy sikerült kárpótolni valahogy a milánói utat.

    VálaszTörlés
  6. Úgy örülök hogy összejött az út! Csodálatosak a képek :)

    VálaszTörlés
  7. nah dejóóóó:):) örülök, hogy kárpótolva lettetek:)

    VálaszTörlés
  8. Szerintem is jobban jártatok, hogy nyáron mentetek. :)

    VálaszTörlés
  9. nagyon örülök, hogy végül jól végződött a történet! csodálatos helyeken jártatok, nagyon irigyellek! :)

    VálaszTörlés
  10. Jujj de szuper lehetett, nagyon jó képek készültek, remélem legközelebb meglesz a 2-3 hét is :P

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszett a képes beszámolód :)

    VálaszTörlés
  12. Ennél jobban nem is járhattatok volna, nagyon örülök, hogy végül összejött az utazásotok. Róma nálam is kívánságlistán van. :)

    VálaszTörlés
  13. köszönöm szépen a kedves kommenteket,nagyon jól esik,hogy velem örültök! :)

    VálaszTörlés
  14. Egy hetet töltöttem tavaly ősz elején a barátnőimmel Rómában- eddigi legfantasztikusabb nyaralás élményem volt. Mintha megelevenedett volna a törtélemkönyv. Örömmel fedeztem fel az ismerős helyeket, ahova bármikor visszamennék!
    Alix

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépek a képek és örülök, hogy végül sikerült elutaznotok! Remélem megmutatod majd mit szereztél a Kikoban! :)

    VálaszTörlés
  16. Alix: biztos mesés egy hét lehetett :)

    Flory: természetesen lesz poszt! :)

    VálaszTörlés
  17. ui.: díjat kaptál tőlünk, nézz be! :)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon szerencsések vagytok! És nagyon szép képeket készítettetek!
    És ez az összeöltözős dolog szerintem nem ciki, épp ellenkezőleg nekem tetszik!

    :-)

    VálaszTörlés
  19. Szerencse, hogy kárpótoltak titeket :) Hát igen Rómát látni és meghalni. Én is imádtam, mikor ott voltam. Mi voltunk egy temetőben, a vatikáni múzeumban, katakombákban és a Via Appia sem maradhatott ki :) ...persze én szivesen visszamennék akár hosszabb időre is :)

    VálaszTörlés
  20. Ügyesek voltatok, hogy ennyi mindent bele tudtatok zsúfolni az időtökbe. A 8. kép amin "vicceskedtetek" hihetetlenül jól sikerült!! Nekem nagyon tetszik. :)
    Köszi a beszámolót és a fotókat! :)

    VálaszTörlés
  21. De szuper! Köszi az élmény beszámolót, megérdemeltétek!!! Szépek vagytok!!

    VálaszTörlés
  22. Nagyon jóó, én is úgy elmennék egyszer Rómába...látszik, hogy gyönyörű hely :)

    VálaszTörlés
  23. jajjj,tavaly jártam én is í Rómába,nagyon jó lehetett nektek is.
    Jók a képek,örülök,kicsit vissza hoztad az én emlékeimet is :)

    VálaszTörlés
  24. Oh, mi is nemrég voltunk Rómában és pont ugyanahhoz a templomhoz volt közel a szállásunk, pár perc séta :)

    VálaszTörlés
  25. De gyönyörű képeket készítettek!:))

    VálaszTörlés
  26. de örülök, h nem nyelték be és elmehettetek! :) nekem is eszembe jutott már többször, de mindig elfelejtettem megkérdezni.
    köszi a beszámolót, vidám 4 nap lehetett! :)

    asszem én a nem összeöltözéses képekre voksolnék inkább cukiság szempontjából, picit túlzó ez a kék kombó. :)

    VálaszTörlés
  27. na, Neked mondhatni "kapóra" jött a malév csőd. Ez sztem sokkal szuperebb, mintha télen mentetek volna.

    Sztem cuki az matchy-matchy összeöltözés. Néha mi is összeöltözünk, aztán a lakásból kilépve esik le, h oopsie-daisy...

    Örülök, h jól éreztétek magatokat! :)

    VálaszTörlés
  28. Gratulálok az úthoz, nagyon szép helyeken jártatok :)

    VálaszTörlés
  29. Örülök, hogy végül összejött a nyeremény. Nagyon jól kihasználtátok az időt.

    VálaszTörlés
  30. nagyon jó kis beszámoló, tetszik nagyon :D

    VálaszTörlés
  31. nagyon cukik vagytok a pároddal. :) még sok ilyen jó utazást nektek! <3

    VálaszTörlés