2012. szeptember 23., vasárnap

Ékszernézőben

Sziasztok!

A legutóbbi C&A-s ékszerleárazáskor visszafogtam magam, de bevallom csak azért, mert nem igazán találtam más olyan kiegészítőt, ami igazán tetszett volna. Mostanában leginkább azok fognak meg, amik egyszerűen elegánsak, de egy kis csavar, egy kis érdekesség is megtalálható bennük. Régebben csak és kizárólag az ezüst ékszerekre esküdtem, no meg persze a bizsukra. Ha azonban láttátok a legutóbbi outfit posztomat, akkor bizony észrevehettétek hogy engem is elért a változás szele. Az arany színű vagy épp bronzos árnyalatok már engem is magukkal ragadtak, így a figyelmem erre irányult amikor inspiráció gyanánt a Clothingloves.com-ot böngésztem. Az ékszerszekciót hol máshol, mint a Jewelry fül alatt találhatjuk.

Azon gondolkoztam el, hogy érdemes lenne nekem is összeállítanom egy rendes kívánságlistát, mert mindig úgy vagyok, hogy ez is, ez is és ez is tetszik, és végül a két végletbe esem. Vagy semmit se veszek azon az alapon, hogy úgysincs rá akkora szükségem, vagy pedig épp ellenkezőleg, (szinte) minden a kosaramban landol. Virtuális kosárnál pedig még nagyobb a csábítás. Úgyhogy aki már régóta wishlist-ezik, elárulna pár tippet? Mert nálam folyamatosan csak bővülne ez a lista és jó lenne valami koncepciót használni a kívánságok és a megvalósulásuk összehangolására. Előre is köszönöm a segítséget! 

Addig pedig nézegessünk néhány gyöngyszemet :)

16 megjegyzés:

  1. Régebben én is csak ezüstös voltam, de ma már az arany színű dolgokat veszem észre elsőnek. :)

    VálaszTörlés
  2. Ahh de gyönyörű a két nyaklánc *.*
    Egyébként a kívánságlista összeállításánál én csak arra szoktam figyelni, hogy ne tegyek bele olyat, amit úgyse vennék meg vagy úgyse használnék (mondjuk irreálisan drága körömlakkot vagy pánt nélküli bikinit például :)) Meg arra, hogy azért egyféle dologból ne legyen a listán túl sok (például egyszerre 5 nadrág), mert annyit úgyse használok ki, inkább ilyenkor kiválasztok mondjuk kettőt, ami a legjobban tetszik, és arra koncentrálok. Aztán ha már megvan a lista, akkor úgyis azokat veszem meg róla először, amire a leginkább szükségem van, vagy amire találok egy jó ajánlatot (így voltam most az OPI lakkokkal :)) Ami megvan, azt szépen kihúzogatom, ha meg eszembe jut még valami amit szeretnék, akkor bővítem a listát. Aztán néha elgondolkodom, hogy ha valami már elég régóta rajta van a listán, akkor eddig még miért nem vettem meg, talán mert nem is szeretném annyira, és akkor esetleg törlöm :) Na, elég kusza lett a hozzászólás, de azért remélem kiderül belőle a lényeg :DD

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép mind, a legelső a kedvencem. Körömgyűrűt most látok először, nem is tudtam h van ilyen :O

    VálaszTörlés
  4. A galléros nyaklánc csodaszép! :) Én az alapján szoktam vásárolni, hogy melyik az a darab, amit jól ki tudok majd használni és sok mindenhez tudok viselni! :)

    VálaszTörlés
  5. Verus : na akkor nem csak én változok :)

    Andi: ne viccelj,nagyon klassz hogy ilyen hosszan kifejtetted, jó támpontot adtál! :)

    Réka: a körömgyűrű nekem is újdonság,eddig ez az első ami igazán tetszik :)

    Korinna: köszi a tippet! :)

    VálaszTörlés
  6. Olyan leomintás karkötőt szeretnék! :)))

    VálaszTörlés
  7. Ez a körömgyűrű nagyon érdekes, én sem láttam még ilyet. Fotón nagyon szép, de nem venném meg. A többi ékszer viszont mind jöhetne! :)

    VálaszTörlés
  8. A galléros nyaklánc ebayen is fennt van is sokkal olcsóbb mint 6.59 $. :)http://www.ebay.com/sch/i.html?_from=R40&_trksid=m570.l2736&_nkw=Women+Retro+Vintage+Hollow+Out+Flower+Engraving+Collar+Pattern+Necklace+Pendant

    VálaszTörlés
  9. a galléros nyaklánc nagyon szép! :)

    wishlist-hez néhány tipp: amit én szoktam csinálni az első körben felmérés arról, hogy az adott dologból milyen a készletem ill. milyen állapotban van. akkor pontosabb képet kapok, és sokkal könnyebb összeállítani egy listát, hogy mi kell. sokszor az is segít, ha vmi tetszik, megnézek sok inspirációs képet, és meglátom, hogy mennyire kihasználható, ill. az én készletembe mennyire illik... stb.
    nekem ezek a fő elvek: kihasználhatóság, szükségesség.

    VálaszTörlés
  10. Nekem pont ilyen balerinás kitűzőm van ebay-ről! :)

    VálaszTörlés
  11. Régebben én sem szerettem az arany színt, valamiért öregesnek tűnt, most viszont egyszerűen odavagyok érte. :D A széles arany karperecet én ebayről rendeltem meg, sajnos a második használatnál már elkezdett pattogni le róla a festék. :/

    VálaszTörlés
  12. Olyan széles arany karkötőt úgy szeretnék :D

    VálaszTörlés
  13. Mindegyik nagyon szép, nem tudok választani. Talán a két karkötőt tudnám legjobban kihasználni, a gallér bármennyire is gyönyörű, nem igazán tudom elképzelni magamon.

    VálaszTörlés
  14. :) http://www.ebay.com/itm/Fashion-Ballet-Girl-Noble-champagne-Brooch-Free-Shipping-Rhinestone-/220965501939?pt=Fashion_Jewelry&hash=item337291fbf3

    VálaszTörlés
  15. Énis inkább az elegánsakat részesítem előnyben. :)

    VálaszTörlés
  16. Azzal az első karkötővel igencsak szemezek Ebayen... :)

    VálaszTörlés