2012. november 11., vasárnap

Randismink háromféleképpen

Sziasztok!

Tegnap érkezett egy kérés formspringen, hogy tudnék-e inspirációt nyújtani randismink ügyben. Természetesen igenlő volt a válaszom és egyből ecsetet ragadtam. Valami nem túl bonyolultra gondoltam, amit különböző szájfényekkel, rúzsokkal egészen más irányba is el lehet vinni. Mindössze 2 szemhéjpúdert használtam, mindkettő Essence, az egyik Love Talk, a másik pedig Black Goddess névre hallgat. Alapjában véve szerintem nem épp a pigmentáltságukról híresek az Essence monójai, de ennél a smink pont kapóra jött.

Miután lealapoztam a szemhéjamat az Essence I  stage bázisával, a Love Talkot egy vékony rétegben felkentem a mozgó szemhéjra. Ezután fogtam a Black Goddesst és a külső V-be felvittem ezt az enyhén csillogó fekete színt. Picit elsatíroztam, hogy ne legyen benne túl sok él és a kontraszt helyett egy szép átmenet legyen a két szín között. A szemöldökcsontra is egy ici-pici Love Talk került, ami leginkább csak fényt adott, színt nem, majd az alsó vízvonalat fekete szemceruzával kihúztam. Jöhetett az Astor Big & Beautiful Boom! szempillaspirálja és a szemsmink része már kész is volt.

Azonban kitaláltam, hogy háromféle variációt is bemutatok ajak ügyileg, ugyanis mindenkinek más jön be. 

Az első változatban a Bourjois 3D hatású szájfényét használtam (tesztet róla ITT olvashattatok), amivel egy visszafogott, rózsaszínes csillogást érhetünk el. Ezzel az árnyalattal nem túl kirívó módon emelhetjük ki a szánkat, kicsit amolyan "cuki" hatású lesz az összképünk :) Jolly Jokernek mondanám, bármikor bevethető.

 

A második változatban a Rimmel Tantrum nevezetű bordós-pirosas (bogyó) színű rúzsát használtam. Ahányan ódzkodnak az erőteljes rúzsoktól, annyian imádják is - úgyhogy ha a hétköznapokban is szereted erősebb színűre festeni a szádat, akkor most se tagadd meg önmagad. Egy jól sikerült randi végén akár egy rúzslenyomatos papírdarabon is megadhatod a számod, ha bevállalós vagy! ;)



Harmadik, s egyben utolsó ötletként a Catrice Meet Mrs Roosevelt névre keresztelt ajakfilcét hoztam. Elég gyakran használom a mindennapokban (még anno márciusban volt is vele napi smink a blogon), mert hiper-szuper a tartóssága. Nem kell attól tartani, hogy véletlen elkenődik, vagy fél óra után lekopik és hát ezekből kifolyólag csókálló is ;)

 
"Mondd, te kit választanál?"


Remélem sikerült ezzel a pár variációval ötletet adnom a kedves kérdezőnek, akinek kellemes estét kívánok jövő hétre! :)

Nektek melyik a kedvencetek a három változat közül?

18 megjegyzés:

  1. Szép lett nagyon, tetszik a smink :) Bár randira, főleg első randira,nekem kicsit erős, szerintem. De ez emberfüggő is:)
    Amúgy ügyes vagy, tényleg nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen Nora :)

    A kér(d)és úgy szólt, hogy "Lehet picit erősebb is a szemfestés, azt szeretem :) ", úgyhogy ennek megfelelően igyekeztem alkotgatni. Remélem a kérdezőnek is tetszeni fog :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem az első változat tetszik legjobban. :)

    VálaszTörlés
  4. de akkor a csók kizárva:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó a smink is és a 3 szájfestés is! :)

    VálaszTörlés
  6. az első változat tetszik legjobban. :))

    VálaszTörlés
  7. Nekem is az első tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem a második tetszik a legjobban, de ha el kellene készítenem, akkor az elsőt csinálnám. =)
    Olyan aranyos arcformád van... Neked minden smink jól áll. :D És imádom a képeket is, nekem még sosem sikerült értelmes képet csinálnom sminkről... :D

    VálaszTörlés
  9. nekem az első és a harmadik tetszik a legjobban, de persze a 2. is szép! :)

    VálaszTörlés
  10. Jaj köszi szépen, hogy ilyen gyorsan megvalósítottad a kérésemet! :) Nagyon tetszenek és külön örülök hogy erősebb lett a szem,ahogy szerettem volna. Köszi!!

    Zita

    VálaszTörlés
  11. Az első a kedvencem, de persze a többivel is jól áll :]

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm lányok! Zita,annak pedig nagyon örülök ha sikerült eltalálnom az ízlésedet! :) <3

    VálaszTörlés
  13. Színekben én az egyest választanám első randira, mert vhogy első randiról nekem mindig vmi nagyon natúr, nude ajak jut eszembe. Mondjuk én szájfénnyel nem szoktam próbálkozni randin, mert nagyon ragad :D.

    VálaszTörlés