2013. január 17., csütörtök

Egy jól átgondolt vásárlás eredménye

Sziasztok!

Mint ahogy észrevehettétek, a leárazás őrülete eddig nem igazán kapott el. Viszont a hasznos kívánságlistámon már jó ideje ott csücsült egy meleg télikabát és egy csizma beszerzése. Körülbelül november óta ha boltközelbe kerültem, tudatosan kerestem a nekem tetsző darabokat, de eddig az olyan ár-érték aránnyal nem találkoztam, amit megfelelően tartottam volna. Nagy szerencsémre viszont az elmúlt héten végre én is rábukkantam a tökéletes darabokra! Outfit posztban is megmutatom majd őket - ki tudja, talán épp együtt? ;)

Szürke velúrcsizma - 9.990 Ft helyett 4.995 Ft. Mivel utolsó pár volt, ezért lett leakciózva -50%-ra :)
Vettem hozzá egy impregnáló sprayt is, a nagy kiszerelés került 1.490 Ft-ba, jó ideig biztos elég lesz.
A H&M-ben már régóta szemeztem a csipkés darabokkal, de úgy voltam vele, hogy tuti mennek majd még lejjebb is az árak. Ezt a piros csipkecsodát mindössze 700 Ft-ért sikerült megkaparintanom. Üde színfolt lesz a ruhatáramban, hiszen alig van piros darabom. Bár a fekete párját is szívesen elhoznám később... :)

Ez a kabát pedig az, aminek a legeslegjobban örülök! Tudom, hogy képen csak egy nagy feketeség jön át, de...meleg, hosszú, van kapucnija, felvéve csinos (majd meglátjátok :)) és 23.990 helyett 8.990 Ft-ért jött haza velem a New Yorkerből! Volt szürke és drapp színben is pár napja, úgyhogy ha ti is télikabátot kerestek olcsóbb áron, akkor bátran ajánlom ezt a fajtát. Azóta csak ezt hordom, beleszerettem! :)


Impulzívan vagy átgondoltabban vásároltok a nagy leárazások alatt?

22 megjegyzés:

  1. Is-Is. :D Vannak dolgok amiket célirányosan keresek, pl. alapdarabok. De van hogy meglátok valamit ami nagyon tetszik és nem tudom otthagyni, főleg ha jó áron is van. :) Nagyon tetszik a kabát és a csizma is. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó cuccok, jó vétel volt! :]

    VálaszTörlés
  3. Átgondoltan most már vééégre :) De amikor céltudatosan akartam táskát venni akkor csak 60 perc után jártam szerencsével :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. A piros, csipkés felső nagyon tetszik. Én mindig átgondolom és csak olyat veszek, ami kell vagy ha valamit nagyon szuper áron látok és úgy látom még belefér, azt is megveszem. Persze nem minden hülyeséget, csak egy régóta áhított darabot, vagy egy azonnali (és örök) szerelem darabot. :)

    VálaszTörlés
  5. Egyre tudatosabban de meg kozel se jarok a celomhoz. Nagyon szupi dolgokat vettel foleg hm csipkefelso, kedvelem

    VálaszTörlés
  6. Én is el akarok már látogatni az Árkádba, remélem nem csak lefosztott boltok fogadnak majd :D

    VálaszTörlés
  7. Nekem is a téli kabát és csizma volt a fő célom, szerencsére a kabátot már november elején sikerült beszereznem, normális téli csizmát pedig én is a Deichmannban vettem akciósan :)
    A csipkés póló nagyon tetszik, kíváncsi leszek az outfit posztra ;)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is a kabát volt az első célom, sikerült is beszerezni múlt héten, 7000 Ft-ért, nagyon örültem. A csizma nagyon jó választás volt, a kabát is tetszik :)

    http://norasbeautylife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  9. hu a csizmàba szerelmes vagyok O_O
    a kabàttal nagyon jol jàrtàl!!!!!hasznàld egèszsèggel oket:)

    VálaszTörlés
  10. Én miért nemt alálok soha semmit emberi áron a H&M-ben...? :(

    VálaszTörlés
  11. Azt a felsőt én is láttam, és bár nagyon tetszik, végül nem vettem meg mert van hasonlóm :)

    VálaszTörlés
  12. Hasonló jó vásárokat kívánok nektek is lányok! :)

    VálaszTörlés
  13. 700??? nagyon megérte annyiért az a felső.

    VálaszTörlés
  14. Szerintem ugyan ezt a kabit vettem meg tavaly drapp színben 7000ft-érta a New Yorkerben! Azóta is imádom: tényleg meleg!!Jó választás volt, az biztos!:)

    VálaszTörlés
  15. check this giveaway sweetie*
    http://style-limelight.blogspot.gr/2013/01/sismade-giveaway-16th-january-30th.html

    VálaszTörlés
  16. Én impulzívan :D Azaz amit meglátok és inspirál, arra lecsapok. Persze csak a pénztárcám is úgy akarja!

    VálaszTörlés
  17. Na persze a cuki csipkés felsők nem voltak az én H&M-jeimben...
    Én igyekeztem megfontolan költeni, bár a listámon egyik sem volt, amit végül megvettem. Vettem egy sötétzöld csőnadrágot (karácsonyra kaptam egy ugyanolyan barnát, és azt hiszem, megtaláltam az ÉN nadrágfazonomat, akkor meg ha van belőle 3000 Ft-ért...) meg egy könnyű fehér nyári pamutruhát (olyanom sincs, pedig alapdarab). Jó, egy 700 Ft-os extrém gyűrű is valahogy hozzám csapódott útközben...

    VálaszTörlés
  18. A kabát nagyon jó vétel volt és a csipkés felső is szuper! :)

    VálaszTörlés
  19. ó, ugyan ezt a piros felsőt próbáltam fel én is, de sajnos nem illettünk össze :( pedig olyan szép! és olcsóó :)

    VálaszTörlés