2014. június 28., szombat

Ajándékötlet kocka pasiknak

Sziasztok!

Az előző ötletadós bejegyzés írása közben az jutott eszembe, hogy ebből egy egész sorozatot lehetne készíteni, nem csupán a lányokra, barátnőkre korlátozódva. Mivel nálunk a nyár a szülinapok, névnapok és az évforduló időszaka, így számomra nem létezik olyan, hogy túl sok ajándékot szerzek be. Mostanában már sokkal jobban szeretek adni és kitalálni azt, hogy minek örülne a másik, nincs ez másként a barátom esetében sem, sőt...! :)

Korábbi személyes posztokból már rájöhettetek arra, hogy a kedvesem személyében egy igencsak kocka embert tisztelhetünk, így számára minden jöhet, ami geek. A tegnapelőtt indult játékban említett Hi!Custom szolgáltatását én is kipróbáltam, hiszen amikor megláttam a lentebbi gamer pólót, tudtam hogy tökéletes választás lesz. Nem értem be ennyivel, egy személyre szabott bögre is vele tartott a több mint 3 hetes út során.


Minden újonnan regisztrálónak egy 10 dolláros kupon üti a markát, ami azt jelenti, hogy például ez a póló 13.99 dolcsi helyett mindössze 3.99-be kerül. Szállítási díj 35 dollár felett ingyenes, alatta 6 dollárt kell fizetni, de szerintem még így is nagyon megéri. Hiszen hol máshol kapsz 10 dolcsiért 100% pamut pólót egyedi mintával? A címke alapján a termékek a Dominikai Köztársaságban készülnek, meglepő a sok "Made in China" után.


Mind a póló, mind a bögre biztonságban érkeztek meg új otthonukba, ez utóbbinak a csomagolásától bevallom, kicsit tartottam. Hiába van sokszor körbefóliázva egy törékeny termék, sajnos akkor is megtörténhet a baj a gondatlan szállítás következtében. Esetemben ez szerencsére nem történt meg, mivel egy direkt bögrékre tervezett hungarocell tárolóba és dobozba rakták. No és mi a véleményem a webshopról? Csillagos ötös! :)



És ti mit szerettek jobban - adni, vagy kapni? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése