2014. június 21., szombat

Harc a szem alatti karikákkal

Sziasztok!

Sajnos már elég régóta küzdök sötét karikákkal a szemem alatt, de ezidáig nem találtam rá megoldást. Alapos nézelődés után egy sajátmárkás DM termék mellett tettem le a voksomat a krémmániás vélemények alapján. Gondoltam, hogy jó alkalom lesz kipróbálni a JOY napok keretében, mivel volt az újságban egy -50%-os Alverde kupon, de mint a kasszánál kiderült, csak sminktermékekre vonatkozik, arcápolásiakra nem.

Sebaj, úgy voltam vele, hogy ez tuti jó lesz, megéri a pénzét, ha már másnak is bevált. Még aznap este elkezdtem szorgosan kenegetni az útmutatásnak megfelelően, minden reggel és este használom lassan 1,5 hónapja. Igen ám, de a várt hatás elmaradt. Könnyen beszívódik, de ennyi, semmi mást nem tapasztaltam. Csalódott vagyok, mert nem látványos javulást szerettem volna, csak egy pici halványodást, de még az se jött össze.


Alverde szemkörnyékápoló szemvidítófűvel - 



Amiről még frissek az emlékeim, az a Garnier golyós szemkörnyékápolója, sajnos az se ért semmit. Próbálkoztam a vitaminokkal, hogyha többet jutottatok be a szervezetembe, akkor talán annak meglesz az áldásos hatása, de az se vált be. Tudom, hogy a gének is nagy szerepet játszanak mindebben, de ha van bármi javaslatotok szem alatti karikák ellen, akkor ne tartsátok magatokban, minden kommentnek nagyon örülök! :)



Nektek bevált valami a sötét karikák ellen?

8 megjegyzés:

  1. Ezek nekem sem jöttek be. Ápolni könnyebb állagú krémekkel szoktam, nekem a helia d szemkörnyékápolója bevált, a sötét karikák eltüntetése pedig csak sminkkel megy, erre hétköznap a Manhattan Wake up (vagy valami hasonló nevű - bocs, most nem jut eszembe, és utánanézni sem tudok) korrektorát használom.

    VálaszTörlés
  2. Én is sötétlila karikákkal küzdök elég régóta, sajnos én is csak korrektorral (Clinique ecsetes) tudom őket elvarázsolni nappalra, emellett nemrég el kezdtem használni az AVON szemránckrémet mini tégelyes kiszerelésben, még várom hogy legyen valami eredménye, de mindenképpen beszámolok majd róla! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó, hogy írtál róla, mert ő lett volna a kövi áldozatom, de így nem.. Én a Balea Men koffeines szemkörnyékápolót használom már lassan fél éve, de semmi! :( Ugyanazokkal problémákkal küzdök, mint te, de nem találtam még meg a csodaszerem! :( Az Avon Ultimate 7S-ről olvastam ódákat.. azt használod te is?

    VálaszTörlés
  4. hát örülök, hogy írtál róla mivel én is szeretnék venni egy terméket a szemem alá és első utam egy natúr kozmetikumhoz vezetett volna, de így ezt a példányt mellőzni fogom

    VálaszTörlés
  5. Szemvidítófű :D Áh, kész vagyok! :D

    VálaszTörlés
  6. Hát ez szomorú :( Amúgy pont ezt nézegettem én is, de akkor még jó, hogy nem vettem meg!

    VálaszTörlés
  7. Detti: köszi a tippet!

    Reni: kíváncsi leszek rá, köszi! :)

    Gabriella: Az Avon 7S-t még nem próbáltam, de már erősen kételkedek abban, hogy bármi is hatna :/

    Bree: egy kis spórolás legalább...

    Marcsi: én is, mert semmi sem hat :( :D

    Elíz: jobban tetted.. :/ :D

    VálaszTörlés
  8. Lehet, hogy egy belgyógyászati kivizsgálás segíthetne. Ne a tünetet szüntesd meg, keresd meg az okát! (Én is az interneten olvastam, hogy mennyi oka lehet!) :-)

    VálaszTörlés