2014. december 19., péntek

Karácsonyi készülődés [ HAUL ]

Sziasztok!

A poszt címe kicsit csalóka, ugyanis leginkább még a hangolódás fázisában tartok. A mostanában vett/kapott dolgoknak hála, azonban már ráléptem erre az ösvényre :) Az összes dolog közül aminek a legjobban örülök, az egy élmény, amit Instagramon már láthattatok. Egyik nap így várt munka után a barátom, frissen beszerzett égősorokkal, párnákkal tette ünnepibbé a nappalit. Ennél több igazából nem is kell ♥


Az elmúlt egy hónap termése.


Ezek a szuper kis párnák az Auchanból vannak, ha jól tudom, 1.200 Ft körüli áron. A már meglevő piros párnáinkkal tökéletes összhangot alkotnak karácsony tájékán. A decemberi GoodFood magazinhoz különböző szilikon sütőformák járnak, én a szív alakút kaptam meg, hogy valami finomat süssek majd benne :)


Novemberben lehetőséget kaptam, hogy egy személyre szabott ajándékos webshopnál, a SnapMade.com-nál a kreativitásomat próbára tegyem. Több se kellett, egyből a szívemnek két legkedvesebbre gondoltam és már meg is született a nagy ötlet. Párnamániás lévén egy meghatározó és a megszokottól kicsit eltérően romantikus Star Wars-os jelenetet álmodtam meg a párnahuzatra. Nem csak az én tetszésemet nyerte el... :)



Mivel szinte minden a kisnyuszink körül forog, ezért természetesen a karácsonyfára is felkerül hópelyhes dísz képében. Két darab érkezett, a másikat a szüleim kapják meg, elvégre többek között Luca az ő "kisunokájuk" is... :D A viccet félretéve szerintem aranyos dolog a saját készítésű dísz ötlete, ha esetleg jövőre ilyesmiben gondolkodnátok, itt tudjátok megnézni a teljes kínálatot. A kulcstartó pedig instant love a részemről :)


[ Kulcstartó - $4.49 ]


A DressVe.com-ról szintúgy egy karácsonyi rendelésem futott be, egy piros-fekete ruha és egy hozzá passzoló fehérneműszett képében. A ruha enyhén alkalmi jellegű, úgyhogy szerintem ő lesz az egyik kiválasztott a nagy családi karácsonyozás során. Ha minden jól megy és a fényviszonyok is úgy alakulnak, akkor a hétvégén megejtünk majd egy fotózást vele. Ami pedig nem mást jelent, mint egy jó kis outfit bejegyzést... :)

[ Piros-fekete ruha - $25.19 ]



A Lidlben jobbnál jobb akciók szoktak lenni, a titok mindössze annyi, hogy gyorsan le kell csapni a non-food termékekre. Az egyik héten 3 részből álló süteményesdobozra sikerült rátennem a mancsomat, nagyon jól fognak mutatni benne a mézeskalácsok :) Nagyon örültem, mivel a duó filcek közül is sok volt még, így én egy arany-piros párosra voksoltam. És bár nem mostanra, hanem nyárra szánom, de megérkezett az álomtáskám.

[ 3 részes süteményes doboz szett - 1.499 Ft ]

[ Duó lakkfilc - 699 Ft ]



Végül, de nem utolsósorban a testi-lelki felkészülésem kellékei. Nem akárhogyan kerültek hozzám, ugyanis egyike voltam a szerencsés válaszadóknak, akik kitöltötték az Éva magazin kérdőívét. Ugye, hogy megéri néha kifejteni a véleményünket? ;) A dr.organic arckréme első tapasztalataim után elég jó termék, akárcsak az alverde ásványi primerje. A neobio szemkörnyékápolójának pedig megadom a teszteléshez szükséges időt :)


No és ti hogy álltok az ünnepi készülődéssel? 

9 megjegyzés:

  1. Menyi szépség *-* Az összes párna nagyon tetszik, de főleg az általad tervezett darab :) Nagyon ötletes :) De a kis nyuszis díszek is annyira édesek ( egyébként is nagy rajongója vagyok a nyuszidnak :) ) És az a sütis doboz *-* Kell és kész :D ! Nagyon szuper dogokat vásároltál/kaptál :)

    VálaszTörlés
  2. A hercegnős párna nagyon aranyos :3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néznek ki a párnák! Főleg ezen a vidám, csíkos alapon!

    VálaszTörlés
  4. nagyon tetszik a poszt, különösen az álomtáskád :D

    VálaszTörlés
  5. Szia Nóri! Meg szeretném kérdezni, hogy van-e facebook oldala a blognak? Én nem találom...

    Nagyon jó lett a poszt és különösen tetszenek a párnák! <3

    VálaszTörlés